Amikor 2008. januárjában Esztó Zsuzsanna és Paul Merrick, a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem professzorai kezdeményezésére kuratórium alakult azzal a célkitűzéssel, hogy jelentős lépéseket tegyünk Liszt Ferenc életművének addig meglehetősen elhanyagolt, de annál jelentősebb területei: elsősorban az egyházi művek, vallásos ihletésű hangszeres kompozíciók, kórusok és dalok megismertetésére és megszerettetésére, természetszerűen adódott helyszínként Esztergom, az a nagy történelmi és egyházi hagyományokkal rendelkező város, melynek emblematikus épületét, a Bazilikát 1856. augusztus 31-én Liszt „Missa solennis”-ével avatták fel. A városnak már volt saját Liszt-hagyománya: a zeneszerző emlékét szobor őrizte, a Bazilikában gyakran felhangoztak orgona- és kórusművei, az esztergomi ének- és zenekarok szívesen tűztek műsorra Liszt-kompozíciókat. Mindezekre alapozva, a városvezetés és helyi szponzorok aktív támogatásában illetve pályázati forrásokban bízva, nem kisebb feladatot tűztünk ki magunk elé, mint hogy minden évben rendszeresen egy teljes hetet szenteljünk Liszt muzsikájának Esztergomban, s erre a nagyszerű helyi muzsikusok mellett olyan jelentős művészeket hívjunk a legkülönbözőbb területekről, akik az egész országból, sőt külföldről is oda vonzzák ebbe a csodálatos és egyre szépülő városba a zene szerelmeseit. Azt szerettük volna elérni, hogy a 2011-es Liszt-bicentenáriumi évre az Esztergomi Liszt Hét, középpontjában a zeneszerző külföldön különösen kevéssé ismert egyházi muzsikájával, fokozatosan nemzetközi eseménnyé váljék.
Immáron harmadízben rendezzük meg az Esztergomi Liszt Hetet, és úgy érezzük, egyre közelebb jutunk ehhez a célhoz. Fesztiválunk Liszt Férfikari miséjével kezdődik a világszerte elismert Szent Efrém Férfikar és Fassang László előadásában, s a Koronázási misével zárul a négy visegrádi ország (Lengyelország, Csehország, Szlovákia és Magyarország) énekeseiből alakult nemzetközi kórustábor résztvevőinek közreműködésével. Az Esztergomi Szimfónikus Zenekar és Balassa Bálint Vegyeskar annak a „Christus” oratóriumnak részleteiből állította össze műsorát, amely 2011-ben magyar kezdeményezésre világszerte számos helyen hangzik majd fel Liszt 200. születésnapján. Ismét koncertet ad Bogányi Gergely és a Bazilika orgonistája, a 70. születésnapját ünneplő Baróti István. Újra hallhatjuk a budapesti Zeneakadémia tanárait és rendkívüli tehetségű fiatal művészeit, akik közül az esztergomi illetőségű Konyicska Renáta önálló koncertet ad Liszt és az idén jubiláló Chopin műveiből. Újdonság lesz az Esztergomban eddig nagyszerű szólistaként megismert angliai professzor, Nicholas Clapton nemzetközi ének mesterkurzusa, és először lép fel a Liszt-zongoratechnika egyik legkiválóbb ismerője, a francia Bernard Ott professzor, aki rövid zongora mesterkurzust is tart.
Mindezek mögött sok ember lelkes munkája és Esztergom Város komoly támogatása áll. Jelentős lépés a Collegium Esztergom létrejötte, mely számos más kulturális célkitűzése mellett feladatának tartja az Esztergomi Liszt Hét támogatását. A gyakorlati szervezés oroszlánrészét pedig az eddig áldozatos munkát végzett Klassz Irodától az esztergomi Szent Adalbert Központ munkatársai veszik át, ami annál is kedvezőbb, mivel a város három különböző templomában rendezett koncerteken kívül a többi hangverseny éppen a Szent Adalbert Központ impozáns épületében lesz.
Szívből kívánom, hogy a 3. Esztergomi Liszt Hét programjai minél több látogatót vonzzanak országunk egyik legszebb városába, és minél többekkel ismertessék-szerettessék meg Liszt muzsikájának rejtett értékeit!
Eckhardt Mária
az Esztergomi Liszt Hét Kuratóriumának és a Collegium Esztergom Zenei Tanácsadó testületének tagja,
a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem, Liszt Ferenc Emlékmúzeum és Kutatóközpont tudományos igazgatója